top of page

AZ ÉN TÖRTÉNETEM

Egy átlagos lány vagyok, aki éveken keresztül élte azt az életet, amit látott maga körül, sodródott, beállt a sorba, nem tett fel kérdéseket, csak csinálta a dolgát.

De az érzés, hogy többre vágyik, és hogy az élet nem szólhat csak ennyiről, egyre erősebb lett, majd szorongássá alakult. 

Muszáj voltam változtatni, mert az állandó éjszakai agyalások, belső feszítés nem akart múlni. 

Elkezdtem terápiára járni. 

Elkezdtem tudatos döntéseket hozni. 

Elkezdtem megismerni magam. 

Elkezdtem végre irányítani az életemet. 

Nyitott szívvel és nyitott elmével kezdtem el ránézni és megkérdőjelezni olyan dolgokat, amiket addig teljesen természetesnek és normálisnak hittem. 

Olvastam, tanultam, fejlesztettem magam. 

 

Kinyílt egy olyan világ, ami már nagyon régóta hívogatott. Egy olyan világ, ahol minden összefügg mindennel. Ahol minden értelmet nyer. Ahol én teremtem meg a saját valóságom. 

Megtörni a sémákat. 

Megkérdőjelezni a normálisat. 

Újraírni a történetem.

_DSC7309_edited.jpg

A VÁLTOZÁS 

18107684059095575.jpg

Hiszek abban, hogy mindannyian hatással vagyunk egymásra, akár tudatosan, akár tudattalanul. Rád hat valami, ami inspirál valamire, amit megosztasz velem, ami elindít bennem valamit, ami utána valamilyen formában eljut egy másik emberhez, aki ezáltal kap új lendületet.

Ez a hullámhatás. 

Szeretném Veled megosztani az én történetem, az én tapasztalataimat, bízva abban, hogy találsz benne valamit, amit magaddal vihetsz és talán megváltoztat valamit az életeben. 

Hiszek az elme, test, lélek összhangjában. Hiszem, hogy minden összefügg mindennel, hogy mit eszel, milyen vizet iszol, mik a szokásaid, milyen emberekkel veszed körül magad, milyenek a gondolataid, minden kihat az éltedre.

Ezért hiszek tiszta szívvel a tudatosság erejében.

Minden egy döntéssel kezdődik.

Döntéssel a jobbért, az egészségért, a szabadságért. 

A döntés a mi szupererőnk.

Hiszem, hogy mindenki azzal a céllal jön erre a Földre, hogy boldog legyen és hogy alapvetően mindenki jónak születik. Hiszem, hogy mindenkinek van egy saját, különleges ajándéka, amivel gazdagabbá teheti ezt a bolygót és ezáltal mások életét. 

hiszem, hogy jogunk van egészségesen, bőségben élni.

Pazarlásmentesen, tudatosan, figyelve egymásra és a Földre.

Szeretnék minél több embernek segíteni elindulni azon az úton, ahol egy szabadabb, egészségesebb, örömtelibb és boldog életet tud magának megteremteni. 

Ezért jött létre a Liquid Impact.

Amikor megvettem a gépet magamnak és elkezdtem Kangen disztribútorként dolgozni, az eredeti terv egy olyan vállalkozás beindítása volt, ahol megalkuvások nélkül, összhangban az értékeimmel, magamnak, magamért tudok dolgozni, mindeközben segítve másokat. 

 

Akkor még sejtelmem sem volt, hogy ez sokkal de sokkal többet fog hozzáadni az életemhez a pénznél. A fizikai és mentális egészségen kívül kaptam egy közösséget, egy teljesen új perspektívát és látásmódot az élethez, egy eszközt a fenntartható mindennapokhoz. 

Lehetőséget arra, hogy másokkal is megismertessem és megosszam ezt a vizet és segíteni azoknak, akik az egészségük vagy az aktuális munkájuk miatt változtatni szeretnének az életükön.

 

Ez volt a katalizátora az én személyes fejlődésemnek, annak hogy képes voltam túllépni a saját magam által felállított korlátokon, most pedig készen állok, hogy mindezt átadjam Neked is. 

Te készen állsz?

_DSC7107.jpg

AZ ÚJ FEJEZET  
 

measure 

your success

by the growth 

of your freedom 

 

Yung Pueblo 

CHEERS 

TO 

LIFE  

bottom of page